A Szent Iván éji tűzugrás hagyományát eleveníti fel a Pöndöly Néptáncegyüttes, a Csángálló zenekar koncertjével, kézművesfoglalkozással és táncházzal.
Szent Iván (június 24.) a fény napja, hiszen a nyári napforduló szomszédságában áll.
A szentivánéji ünnepségek legfontosabbika a tűzgyújtás és a hozzá kapcsolódó énekek. Ezekkel az év leghosszabb napját ünnepelték ősidők óta, hiszen a napfordulókat a keresztény egyház létrejötte előtt is megünnepelték Már Egyiptomban is tűzugrással ünnepelték a Nap évenkénti megújulását, s kívánták mágikus úton elősegíteni. A keresztény egyház Szent Jánost tette a napforduló védőszentjévé, ünnepe a 5. század óta vált általánossá. Az egyház a középkori liturgiájába építette és „megkeresztelte” ezt az igen ősi ünnepet. A XVI. század óta jelen van a magyar népi hagyományban a Szent Iván napi tűz, bár már az ősmagyarok tűzimádatát is dokumentálták a kortársak. Olyan nagy jelentőségű ünnep volt, hogy a június hónapot Szent Iván havának nevezték.
Miért gyújtották a tüzet?
A Szent Iván-napi tűzgyújtáshoz különböző hiedelmek, mágikus szertartások fűződtek. Mágikus célú volt a szentivánéji tűzgyújtás, de gyógyító hatást is tulajdonítottak neki. A máglyát illatos virágokból és gyógynövényekből rakták.
Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső, a dögvész ellen és még elősegíti a jó termést. A Szent Iván-napi tűznek természetesen egészségvarázsló szerepe is volt. A tűz tisztító és gyógyító ereje a néphitben sokáig élt. A tűzugrásnak termékenységfokozó hatást is tulajdonítottak. Jelentése volt annak, hogy ki kivel ugrik párban, ki előtt ér földet. Abból, hogy a leányok miképpen ugorták át Szent Iván tüzét, jósolni szoktak a férjhez menésre.
