Megkésett levél Páll Lajosnak
(Horváth Éva)
Az égi kultúrházba költöztél. Augusztusban töltötted volna be 88. életévedet, hiszem, hogy nagyon jó kis klubestet szervezel majd odafönt, talán sültkrumplis vacsora is lesz, mint régente a mecsekfalui klubkönyvtárban. Ha belegondolok, nagyon jó társaságod lesz, ott vannak már szeretett kollégáid, akik megszámlálhatatlanok voltak országszerte. Biztos vagyok abban, hogy amikor megérkeztél oda, örömmel és szeretettel fogadtak, életedben is fontosak voltak számodra a szakmabeli barátok.
Még húsz éves sem voltam, amikor a munkatársad lettem a Művelődési Központban. 1981 február eleje volt, alig megkezdett főiskolai tanulmányokkal, alig egy éves - kis falusi egyszemélyes kultúrházban szerzett - szakmai gyakorlattal (de inkább gyakorlatlansággal), a teljes tudatlanságommal felvértezve, mégis bizalmat szavaztál nekem, és ezzel álmaim munkahelyére kerültem. Nagyon lelkes voltam, ám teljesen amatőr, lázadó és öntörvényű. És kezdetét vette a valódi tanulásom, tanulás volt minden nap.
Szigorú tanár voltál és következetes, önállóságot is hagytál, de az elvégzett munkánkért önállóan felelősséget is kellett vállalni. Az ötleteket önmagukban nem díjaztad, de ha sikerre is vittük, akkor elismerted, és kiálltál értünk. Megtanítottál arra is, hogy hogyan lehet diplomatikusan és konfliktusmentesen kikerülni ostoba szabályokat, és megoldani megoldhatatlannak látszó feladatokat is.
A tervezésben, az értékelésben kíméletlen voltál, ennek értelmét csak évtizedek múltán értettük meg. A nebulóknak meg kellett tanulni a leckét, akkor is, ha közben becsapódott néha egy-két ajtó a viták hevében.
Mindenben, amit később véghezvittünk, benne voltak szigorú követelményeid, nehéz leckéid, kemény kritikáid. Ma már tudjuk, hogy célja és értelme volt, és csak így lehet termékeny, minőségi munkát és eredményeket elérni, a sikert nem adják ingyen!
Kedves Lajos!
Köszönjük a tanítást, nem felejtjük a leckét! És igyekszünk továbbadni a fiataloknak, akik ma is gyakorlatlanok, de nagyon lelkesek. 80. születésnapodra vittünk egy Kós Károly írást, mely nagyon tetszett Neked, és kérted, hogy küldjük el. Ebből egy részlettel köszönünk el Tőled, míg élünk, megőrizzük emlékedet!
„Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én azt elgondoltam magamnak… Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendben tartva… Ezt szeretném még megérni épségben, egészségben. És ha ezt megértem, örömmel megyek el én – múlandó az ember – hogy itt aludhassam örök álmomat öreg tölgyfáim tövén, virágzó gyep alatt… mert hallani fogom onnan is … unokáim unokáinak lépéseit – és boldog kacagását!
Kérem azért az én Istenemet, igaz hívő szeretettel, hogy áldja meg maradékaimat, akik szeretni fogják, és meg is tartják ezt a kis világot itt, a nagy hegyek között. És kérem az én Istenemet, hogy nehéz kezével sújtson le azokra, akik megunják és elprédálják otthonukat, földjüket, apáik szeretetét. Ezt kérem az én jó és igazságos Istenemtől.”
