A 35 éves Díszítőművészeti Szakkör válogatott munkáiból nyílt nemrégiben kiállítás Komlón, a Közösségek Házában. Magyarországon már csak néhány olyan műhely működik, amely ennyi éve ápolja a népi hagyományokat. A szakkör tagjainak magas szintű munkáját Gránátalma díjjal ismerte el a szakma 2010-ben. Fábián Mária a szakkör vezetőjét, Kincses Ágnes népi iparművészt kérdezte.
Miért és kikkel kezdődött ez a munka?
Amióta az eszemet tudom, mindig hímeztem, már óvodás korom óta. Ez nem is tudom, talán anyai, nagyanyai örökség. Persze kislányként nem a legautentikusabb mintákat készítettem még, de már akkor is érdekelt, hogy milyen az eredeti, az igazi motívum, színvilág az egyes formáknál. Amikor középiskolás, majd főiskolás lettem, könyveket vásároltam, és egyre jobban tudtam, hogy melyik tájegységre mi jellemző. Pedagógus diplomám van, de elvégeztem egy szakkörvezetői tanfolyamot is.
Az egy dolog, hogy valaki a saját örömére hímez, sőt, hogy komolyabban foglalkozik vele, de hogy még „megbolondítson” ezzel jónéhány hölgyet, akik aztán rendszeresen járnak a szakkörébe immár 35 éve, az már igazán elismerésre méltó teljesítmény.
Annak idején a művelődési ház vezetése kért fel arra, hogy tartsak szakkört azoknak a lányoknak, asszonyoknak, akik szintén érdeklődnek a hímzés iránt, és akik szívesen veszik, ha visszanyúlunk a hagyományokhoz. Tulajdonképpen én dönthettem el, hogy a népi hímzéssel fogunk foglalkozni. Meghirdették a lehetőséget, és mondhatom, hogy akik akkor, vagy pár évvel később eljöttek, kivéve azok, akik már sajnos nem lehetnek köztünk, mind a mai napig lelkes tagjai a szakkörnek. Az évtizedek alatt az átlag létszámunk 25 fő volt, és 3-an vannak, akik a kezdetektől velem vannak, de sokan vannak olyanok, akik szintén több évtizede tagjai a szakkörnek. És szerencsére mindig vannak fiatalok is. Jelenleg 30-an vagyunk.
A baranyai hímzésvilág az elsődleges az önök munkáinál, de láttam már mezőkövesdi vagy éppen erdélyi varrottast is a hímzéseiken. Mit szeretnek leginkább a tagok, fordulok ismét Kincses Ágneshez.
A tagok szívesen megtanulják más tájegységek hímzéseit, de legjobban a különböző baranyai mintákat szeretik, melyek mindegyike különleges, nagy tudást igényel. A magyar drávaszögi, szigetvár-vidéki hímzéseken kívül vannak itt német és különböző horvát motívumok is. Az itteni ruhák, a kiegészítők, a lakástextilek mind-mind kiapadhatatlan forrásaink. Sokat kutatunk személyesen, ezzel is sikerült megfertőznöm a tagokat. Így aztán a rokonoknál a padláson, a vásárokban, de persze a könyvekben is rálelünk az új és új mintákra. De minden évben megismerjük egy-egy tájegység jellegzetességeit is, így Kalocsától Sióagárdon át Mezőkövesdig, vagy az erdélyi motívumokig, sok mindent megtanultunk már.
Beszprémy Katalin, a Hagyományok Háza vezetője azt mondta akkor, amikor 30 éves volt a szakkör, hogy Magyarországon alig van már néhány ilyen műhely, amelyik töretlen színvonalon és ennyi éven át működik. Mi a titok?
A tagokat szerintem úgy tudom most már hosszú évtizedek óta itt tartani, hogy csodálatos régi ruhadarabokat, textileket találunk a kutatásaink során, amelyeket aztán együtt kielemezünk, hogy mindig új inspiráció mentén dolgozhassunk. Amikor megmutatom a csoportnak ezeket a régi mintákat, nem tudnak ellenállni. Nagyon szeretik a régit és az újat összekapcsolni, kreatívan valami egyedit, mégis hagyományosat létrehozni.
Engem is nagyon megfogott a régi és az új ötvözése. Például egy gyönyörű minta az Ön egyik ruháján is, amelyről mindjárt elárulta, hogy „áttört rece és lapos hímzés, szívecskék váltakozva” találhatók rajta.
Igen, a tagok szeretik a régi mintákat új, ma használatos, vagy ma divatos textíliákon megmutatni. Lehet az a régi minta egy mai asztali futón, ágyterítőn, táskán, vagy tunikán is. Gyönyörű, egyedi és értékes. De nem igazán jellemző, hogy eladnának, mert a saját és a rokonok igényeit kielégíteni nem könnyű. Ez bizony nagyon időigényes munka. Van olyan, amikor egy-két évig is eltart például egy sötétítő függöny, vagy ruha elkészítése.
Lesz-e a szakkörnek folytatása? Jönnek annyian fiatalok?
Igen, bár nem annyi, mint amennyit mi szeretnénk. Jó lenne több fiatalt idecsábítani, hogy át tudjuk nekik nekik adni ezt a tudást. Az idősebbek átadják a munkához való hozzáállásukat, fegyelmüket, a fiatalok hozzá tudják tenni a kreativitásukat, amit az idősebbek szívesen átvesznek. Szóval nagyon, nagyon jól együtt tudnak itt működni a generációk, amely eredményes a munkában. Ezt igazolja a csoport közös kitüntetése és az egyéni munkák első helyezései a zsűrizett termékek esetében. No és az a hangulat, amely mindenkor jellemzi a Komlói Díszítőművészeti Szakkört.
Fábián Mária
A díszítőműhely már az első évek után, rendszeresen részt vett pályázatokon, szinte mindig baranyai hímzésekkel, eredményesen. 1983-ban az Országos Népművészeti Kiállításon I. díjat kaptak. Ezt követően számos díjban részesültek, ezek közül kiemelkedik a 2010-ben, a Néprajzi Múzeumban rendezett XV. Országos Népművészeti Kiállításon elért sikerük, ahol Gránátalma díjban részesült a műhely. Ebben az évben rangos állami kitüntetést is kaptak, a Csokonai Közösségi Díjat.
Egy évvel később Matyóföldön, a Százrózsás Hímzőpályázaton Kincses Ágnes vehette át Mezőkövesd Város különdíját a tervezői különdíjat, a régi stílusú szentistváni és tardi hímzések újszerű alkalmazásáért.
Komló is elismeri munkájukat, 2004-től állandó kiállításuk nyílt a Városi Múzeumban, 2011-ben pedig albumuk jelent meg, mely őrzi munkáikat 80 népi hímzésük bemutatásával.
Az írás az Életem Receptje című újságban jelent meg
A Korhatár Kiadó engedélyével
