Csoportunk szeptember elején alakult, vállalkozó szellemű kisdiákokból. A gyerekek 8-9 évesek, tehát a 2. osztályos korosztály. Számukra nem volt idegen a szereplés, hiszen az előző évben is megmutathatták már magukat. Szeretnek szerepelni, játszani, így nem volt véletlen, hogy belőlük alakult ki a ki kis „Garabonciás csoportunk”.
Mivel a csoportban voltak új tagok is, így az első foglalkozások a megismerkedésről, a játékról szóltak. Az önfeledt játéknak megvolt az eredménye, hamar összeszoktak a gyerekek, a foglalkozások is hangulatban teltek. Ezután következett a komolyabb munka, a színdarab kiválasztása. Mivel az első félév legfontosabb eseménye a karácsony volt, ezért erre koncentráltunk és kerestem nekik való színdarabot. Alsó tagozatos gyerek lévén olyan darabban gondolkodtam, ami ötvözi a bibliai történetet is, de mesés elemekkel van átszőve. Így esett a választásunk „A szúrós szőrű bárányok” című mesedarabra. A gyerekeknek is nagyon tetszett a történet, mert a bibliai eseményeket két kis mesebeli bárányka szemszögéből mutatja be. A szereplők kiválasztása is szerencsésen alakult: nagyon jól ráéreztek, hogy melyik szerepet szántam nekik, szinte alig volt olyan, ahol némi rábeszélés volt szükséges.
Mivel ők még csak másodikosok, meg kellett ismerkedni azzal, hogyan kell a szövegkönyvet olvasni, használni. Sok vidám percet okozott, amíg megtanulták a gyerekek, hogy az instrukciókat nem olvassuk fel, csak azt, amit a szereplő mond ki. Az első olvasópróbák tényleg igazi próbatételek voltak: csak nagyon lassan tudtunk haladni a szövegkönyvben, sokszor elvétették, hogy mikor következnek, elkeveredtek az oldalakon, nem tudtunk egy foglalkozás alatt a végére érni. Aztán a folyamatos gyakorlás meghozta az eredményét: gördülékenyen végig tudtuk olvasni a szövegkönyvet egy foglalkozás alatt. Ehhez persze nagymértékben hozzájárult a segítő szülői háttér, a sok otthoni gyakorlás. Egyre lelkesebbek lettek, ahogy jobban ment a szöveg.
Ekkor következett a mozgások beállítása, begyakorlása. Az egyes jeleneteket külön- külön, többször is próbálva, korrigálva gyakoroltuk. Sokszor álltunk meg, és kezdtük újra. Ez bizony sokaknak próbára tette a türelmét. Szerencsére nem keseredtek el, és nem adták fel. Így aztán hétről hétre egyre jobb lett és a lelkesedésük egyre nagyobb. A mozgásos próbák elején megint kicsúsztunk az órákból, nem végeztünk egy foglalkozás alatt. Aztán ahogy gyakorlottabbakká váltunk egyre rövidebb idő alatt sikerült elpróbálnunk.
A ruhák és díszletek elkészítésében a szülők is részt vettek, ezért a gyerekeknek támadt olyan ötlete, hogy a fellépéseken kívül a szülőket is lepjük meg egy előadással. Ez még jobban motiválta őket. Ahogy közeledett az előadások napja, úgy lettek egyre tökéletesebbek a próbák.
Az első szereplésen a nagycsoportos óvodásoknak mutattuk meg, hogy mit tudunk. Mindig mondják, hogy a gyerek közönség a leghálásabb, így volt ez most is. Nagyon élvezték a kis apróságok az előadásunkat.
Ez a „siker” jobban inspirálta a gyerekeket, hogy a következő szereplésen még jobbak legyenek. Megbeszéltük az első előadáson előforduló apróbb hibákat: ki az, aki halkabban beszélt, aki nézelődött, és hogy bármennyire ügyesek vagyunk, akkor sem mondjuk más szerepét tátogva.
Mindezek tudatában vágtunk neki a 2. előadásnak, ami az idősebb korosztálynak szólt. A főleg nyugdíjasokból álló közönséget is sikerült elbűvölniük a kis színjátszóknak. Szinte tökéletesen adták elő a színdarabot.
Harmadszor a Nagycsaládosok Egyesülete hívott meg karácsonyi rendezvényére, ahol szerencsénkre egy gitáros művész is részt vett és játékával segítette előadásunkat. Itt volt a legnehezebb a játék, ugyanis állandó halk beszélgetés, gyereksírás volt a teremben és ez láthatólag zavarta a gyerekeket.
A 4. alkalommal a szülőknek adtuk elő a kis mesénket. Meghitt hangulatban, az ünnep fényében és közelségében talán ez volt a legsikerültebb, legmeghatóbb előadás.
Nagyon elégedett voltam a gyerekek teljesítményével, és az új évet is ezzel az értékeléssel kezdtem. Megbeszéltük, hogy mi volt jó, mi az, amin esetleg változtatni kellene. Sikernek könyvelhettük el azt is, hogy csapatunk két új taggal is bővült, kedvet kaptak a színjátszáshoz, aminek nagyon örültünk.
A második félévre egy hosszabb mesejátékba vágtunk bele. Több mesét vázoltam fel nekik. Végül is Devecseri: A csodatévő fakéreg című mesejátéka mellett döntöttek, aminek szereposztása is tökéletesen illett a csoportra.
A mese megismerése után, kiosztottuk a szerepeket. Itt már nem volt annyira egyértelmű, hogy melyik szereplő melyik gyerek legyen. Több rábeszélés és meggyőzés kellett hozzá, mire kialakult a végső szereposztás.
Mivel hosszabb terjedelmű műről van szó, így ennek olvasása még több időt vett igénybe. Kicsit döcögősen ment az olvasás. A nagyobb terjedelem miatt pedig nehezen fértünk bele a 45 percbe.
Az olvasópróbák után következtek a mozgásos próbák. Mivel szövevényesebb a történet, a mozgások is nehezebbek. Itt jön az igazi játék. Most mutatkozik meg, hogy kiben van igazi színészi véna, ki az, aki önfeledten tud játszani. Sajnos ez nem megy mindenkinek, de a lelkesedésük kiapadhatatlan, nagyon igyekeznek megfelelni.
Jelenleg még ott tartunk, hogy nem férünk bele az egy foglalkozásba úgy, hogy végigpróbáljuk a darabot, de már nagyon sokat fejlődtünk. A cél, hogy május végére tökéletesen, színpad készen legyen a színdarabunk.
Hidasi Tiborné
