2011.10.27.

Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület Komlói Helyi Szervezete és a Komlói Közösségek Háza „ III. Mecseki Diák– Mézkirálynő” címen versenyt hirdet a komlói, valamint a Komló környéki (Mánfa, Kárász, Magyaregregy, Nagymányok, Szászvár, Ófalu, Magyarszék, Hosszúhetény, Mecsekpölöske, Szalatnak,  Liget,  Bakóca, Pécsvárad, Máza)  településen élő, vagy ott tanuló  középiskolás, szakközépiskolás, szakiskolás leány tanulók részére 14-től 20 éves korig.

A verseny zsűri előtt folyik, a méhészkedéssel, a méhek életével, a méz fogyasztásával    kapcsolatos témákban, tárgyban elvárható szinten álló tesztlap kitöltésével, valamint szóbeli tájékoztatással, a zsűri kérdéseire válaszolva.
A zsűri a versenyzők közül a tárgyban elsajátított tudás, ismeret, a zsűri előtti bemutatkozás, kommunikáció képesség és megjelenés alapján

 MECSEKI DIÁK– MÉZKIRÁLYNŐT,

és kettő udvarhölgyet választ. A nyertesek jutalomban részesülnek.
A mézkirálynő cím a megválasztástól egy évig tart.

Ez idő alatt jogosult a zsűri elnökétől kapott koronát viselni, ugyanakkor jogosult meghívás alapján részt venni a jelentősebb városi, méhészeti rendezvényeken, civil szervezetek, iskolák, otthonok által szervezett, - a méhészettel, a magyar termelői mézzel , a méz– és méhészeti termékek népszerűsítésével kapcsolatos rendezvényeken, előadásokon.

A versenyre jelentkezni lehet az iskolákban, a Komlói Közösségek Házában illetve a +36 20 3255979 telefonszámon a név, születési év, lakcím, telefonszám és az iskola nevének megadásával.

Jelentkezési határidő: 2011. október 29.

Közösségek Háza
OMME Komlói Helyi Szervezete