2011.02.09.

A tárlatot Wittner Kálmánné nyitotta meg. Közreműködött:  a Pécsi Református Kollégium vegyeskara (vezényel  Pap Tamás) valamint Perhács Eszter somogyi népdalcsokorral.

A kiállítás megtekinthető 2011. február 7-től március 4-ig a Közösségek Háza nyitvatartási idejében.

Fényképek a kiállítás megnyitójáról és az alkotásokról a képtárban...

 

VERONKA KIÁLLÍTÁS-MEGNYITÓJA

 

„Csodáld a tetteid! Mindegy, hogy mekkora, a világ számára csoda.
A kis fénytől az egész világosság lesz nagyobb, és gyönggyé nő a szemernyi homok.”

(Douglas Pagels)

 

Ungvári Veronika Eszter - nem tudom, hogy a kiállítás-megnyitóra érkezett kedves vendégek mennyire ismerik Ungvári Veronikát, mit tudnak róla. Én egész kicsi kora óta ismerem, évek óta látom, hogy hol és hogyan él, milyen légkör, milyen világ veszi körül. A megismerkedésünk óta eltelt több mint 10 év alatt a kedves kisgyermek szép, fiatal hölggyé cseperedett, aki immáron pályaválasztás előtt áll, s bizonyára nehéz volt eldöntenie, hogy az érettségi után merrefelé vegye útját. Ez azért van így, mert Veronika egy számomra igen vonzó, színes világba született és a mai napig abban él.

Kiváló fazekas édesanyja, Perhács Eszter mellett kora gyermekkora óta körül­veszi őt a népművészet csodálatosan gazdag, színes világa, s ő ebben a világban nemcsak él, hanem tevékenyen részt is vesz. Kicsi kora óta készít edényeket, használati tárgyakat, ékszereket. Mindig ámulattal töltött el a pici leány színes, szépre igen fogékony lelke. Megtanult szőni, szívesen foglalkozott gyöngyszö­vés­sel, ékszereket készített fémből és különféle szép kövekből, általa formált kerámia-medálokból, elleste a mézeskalács-készítés titkait, fortélyait is. És minden, ami keze alól kikerül, igényes, szép munka, nem csupán lélektelen tárgy. Azt is mondhatnánk, hogy mindegyik Veronika lelkének egy-egy darabja.

Aztán néhány évvel ezelőtt, már gimnazistaként versekkel lepett meg. Ezekre a versekre ő maga szerzett dallamot is, úgy mutatta be szerzeményeit. Veronika csodálatosan énekel, tagja a Pécsi Református Kollégium kórusának és a Komlói Pedagógus Kamarakórusnak is. Mesteri fokon járja a néptáncot. Többször képviselte iskoláját, a Pécsi Református Kollégiumot gyönyörű, mélyen átélt, kristálytisztán énekelt népdalokkal népdaléneklési versenyeken, a keszthelyi Helikonon. Őt küldték különféle műveltségi vetélkedőkre is. Mindig szép eredményekkel tért vissza is­ko­lájába.

De úgy tűnik, még mindig nem tudtam eleget Veronikáról. Egy-két évvel ezelőtt a kóruspróbára érkezve ide a Közösségek Házába, elámulva láttam, hogy a fa­lakat az ő képei díszítik. Sok képe volt akkor kiállítva, s ahogy nézegettem a képeket, azt éreztem, hogy de jó is annak, akinek lelke ilyen színes, békességes, fantáziadús és ezt a sokszínűséget, belső örömöt színekkel, ecsettel, különféle formákkal és mo­tí­vumokkal ki tudja fejezni. A képeket nézegetve én is részese lettem ennek az öröm­nek, békességnek.

Ma újra egy kiállítás nyílik Veronika újabb alkotásaiból. Többféle tech­ni­kával dolgozik, a mától egy hónapon keresztül látható képei nagy része grafika, de van néhány igen érdekes és szép, pontozásos technikával készült alkotás is. Képein megjelennek, láthatóak az őt egész eddigi életében körülvevő, látásmódját, lel­ki­világát meghatározó motívumok, formák, gondolatok. Egyik képének mottója egy Kodály Zoltán-i idézet: „Teljes lelki élet zene nélkül nincs. Vannak a léleknek régiói, melyekbe csak a zene világít be.” Ha figyelmesen nézzük képeit, itt-ott egy-egy violinkulcs-szerű lágy, finom vonalat is felfedezhetünk. De itt van a „Sző­rös­szívű” is, akit még a zene sem érint meg. Több képen felfedezhetünk népi motívu­mokat: ilyenek az életfa, az életet tápláló, fényt adó nap, virágok, tulipánok, indák. „Anyaföld” című képén kifejeződik az anyaság mélységes tisztelete, az embernek a földdel való szoros és elválaszthatatlan kapcsolata, mert a föld adja az életet, kenyeret, bőséges táplálékot. Nagyon szép a”Három nő” című alkotás. Ezen a képen a nagymama-lánya-unokája lehető legszorosabb, legbensőségesebb kapcsolata feje­ződik ki egy teljesen zárt és szent kötelékben, kapcsolatban.    

A már említett pontozásos technikával készült a nekem egyik legjobban tetsző képe, az „Egymásnak teremtve” című. Ezen a képen újabb motívumként megjelenik az életet teremtő, a nőt a férfi mellé rendelő, közös életüket őrző, védő óvó Isten-kéz, mely lágyan öleli át az egymásnak teremtett emberpárt. Ők ezen az anyaföldön élnek, körülveszi őket az életet széppé, boldoggá tevő, örömöt adó dolgok sokasága.

Néhány képet emeltem csak ki a mostani kiállítás anyagából. Nem vagyok művészettörténész, hogy a képeket művészettörténeti szempontok alapján értékeljem, magyarázzam. De erre talán nincs is szükség. Elég, ha egy-egy kép előtt megállva szemünket kinyitjuk, szívünket kitárjuk és engedjük, hogy a mi szívünket is átjárja az az öröm, elárassza a harmónia, amivel Veronika sokszínű lelke telve volt akkor, amikor ezeket a képeket készítette.

Kedves Veronika! Isten áldjon, és őrizze meg tiszta és szép lelkedet, Ő adja meg Neked mindig az alkotáshoz szükséges szívbéli örömöt, harmóniát!

 

„Te egyszeri mesterdarab vagy, ne ijesszen meg az egyediség,
ne akarj más lenni, maradj meg önmagad; minden csillagát ünnepli az ég.”
(Douglas Pagels)

(elmondta: Wittner Kálmánné Komlósi Klára)