2010.11.15.

A magyar Méhészeti Egyesület Komlói Helyi Szervezetének  októberi ülésén került sor a Kuratórium javaslata és a tagság által odaítélt kitüntetésének átadására.

A díjazottak a következők:

Román Gyula  az egyesületet segítő, sokoldalú közösségi munkájának elismeréseként Mecseki Aranykaptár Díj oklevelet kapta
Schneider Attila  szakszerű és példamutató méhészeti tevékenységéért, valamint az egyesületi célok- és feladatok megvalósításában kifejtett eredményes munkásságáért Mecseki Aranykaptár Díjas Méhész címet kapta
Simon István és Dr. Bóna József Dicsérő Oklevelet vehetett át szakszerű és példamutató méhészeti tevékenységéért.
Eperjesi János és Fuchs Ferenc pedig Elismerő Oklevelet vehetett át az egyesület feladatai, célkitűzései megvalósításában eredményesen és példamutatóan végzett  munkájáért.

Az egyesület 2010. évi programjából:

A Magyar Nemzeti Program keretében és támogatásával  két előadást tervezünk meghívott előadókkal:

Az első előadás február 5.-én lesz.
Előadó: Baldavári László budapesti méhész
Téma: Rajzás nélküli akác méz termelés nagy  hozammal, (Hunor fészek+'/2 mézterek) aktaszám lenullázása utolsó akác végén egy kezeléssel

A második előadás április 2.-án lesz.
Előadó: Nagy István pécsi méhész
Téma: Így méhészkedek én.- a méz kezelése, töltése, különböző méhészeti fogások, saját készítésű diafilm sorozatok bemutatásával.